2014.10.22. napi összegző
2014. október 24. írta: Harminckettes Testvériség

2014.10.22. napi összegző

FTR napi  összegző.

mindenhez.jpg

  • Valószínű, hogy az összes szerveren (beleértve az ázsiait is) az M24 Chaffe Sport legénysége, ami visszamaradt a Chaffe versenyből, át lesz képezve a normál Chaffe-be a 9.4 patch folyamán
  • Úgy tűnik Storm gyengíteni szeretné a bokrok álcaértékét 20-25%-al
  • Elképzelhető, hogy elérhető lesz egy video arról hogyan vették fel az új ágyú hangokat
  • Egy vicces részletre derült fény a World of Warplanes fejlesztése során – Volt a térképen egy terület nem lerombolható épületekkel. Minden rendben működött de a fejlesztők észrevették hogy az FPS rohamosan csökken amint ezek a házak megjelenítésre kerülnek. Miután beleásták magukat a problémába a következőt találták: Az egyik házban volt egy fürdőkád, és abban egy apró műanyag kacsa úszott – ami igazából vicces is lehetett volna az egyik művésztől hacsak az a kacsa nem közel egymillió poligonból állt volna
  • Storm megerősítette, hogy a 9.4-es ágyú hangok ugyanazok mint a 9.1 teszt első részében, kivéve a nagy kaliberűeket. Néhány új szűrőt is bevetettek ezek kapcsán
  • A fejlesztők jelenleg a 9.4 patch második részén dolgoznak
  • A fejlesztők dolgoznak rajta, hogy beépítsék a felhasználói visszajelzéseket a WoT kliensbe
  • Új HD tankok? “Amint kész lesznek”
  • A fejlesztők megerősítik, hogy a visszajelzés az új hangokat illetően összességében negatív habár nem biztosak benne hogy ez azért van-e mert akiknek tetszik azok csendben vannak míg az elégedetlenkedők meglehetősen hangosak.
  • Mostantól a teszt kliensek nem patch-ként lesznek elérhetőek hanem különálló kliensként (mérete kb. 7,7GB). Ezt a döntést azért hozták, mert sajnos a játékosok egy jelentős része nem volt képes követni a patch-re vonatkozó utasításokat
  • HAVOK jön-e még idén? “Lehetséges, de nincs rá garancia”

Fordította WoT Hungary Team / F3rmi

Forrás: http://wothungary.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://32brotherhood.blog.hu/api/trackback/id/tr16828227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása